Kodolányi János 1899. március 13-án született Telkiben. Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas író. Az Ormánságból származott, regényeinek egyik fő témája az ormánsági élet és emlékeinek bemutatása volt. Az Ormánság ábrázolása három ciklusban jelent meg az írónál. Az első korszak idilli, a tájat festői módon ábrázolta, gyermekkori emlékei jelentek meg. A második ábrázolási módban ezek az álomképek leomlanak, fájdalom és kopárság váltja fel. A harmadik ismét álomszerű fantáziára épül, mely már az idős, beteg író műve. Hangvétele „bíztatóbb”, csendes, majd megjelenik az Ormánság teljes kihalásának képe. Írásaiban a történelmi múlt vizsgálatával is foglalkozott, ezekben a műveiben korszaka problémáira kereste a válaszokat. Az események megértésére a tatárjárás eseményeiben keresett összefüggéseket. 1935-ös nyilatkozata: „Elfogulatlanul akartam megvizsgálni és megítélni azt a politikai és erkölcsi rendszert, amelyben ma élünk, és amelynek kifejlődésével egyenes arányban sorvadt el a magyarság gazdasági, politikai, erkölcsi és kulturális élete, s amely egyre jobban kidomborította a kapitalizmus és a polgári álkultúra pusztulásának a tényét. A történelmet kezdtem tanulmányozni, hogy eljussak a kezdeti alapokhoz. (…) Eljutottam egy olyan korhoz, amely kísértetiesen hasonlít a mi korunk válságokkal és megpróbáltatásokkal teli világára, és amelyben a magyarság léte vagy nemléte ugyanúgy sötét kérdőjelként mered elénk, mint ma. Ez a kor a XIII. század volt, amikor a nyugati keresztyénséghez már végképpen odacsatlakozott, és a keresztyén középkor eszmei, gazdasági, társadalmi, politikai, erkölcsi és kulturális formáiba már beleolvasztotta magát a magyarság, de az ázsiai nagy nomád gondolat, a mongolok világbirodalmának gondolata végső elsöpréssel fenyegette.” Erre a korszakra reflektál a XIII. századról szóló trilógiája, mely az író szemében a magyar Háború és békének felelt meg. Részei: Julianus barát, Vas fiai és Boldog Margit. A trilógia első két része inkább lélektani elemző regények, míg a középső hősi eposz, mely egy nép küzdelmét örökíti meg a fennmaradásért. Kodolányi János kivételes író volt, rendkívüli képzelőerővel, emberismerettel, műveltséganyaggal, nyelvismerettel rendelkezett. Saját kora ellentmondásairól írt. Munkásságát az a korszak, amiben élt sajnos későn ismerte el, erre jó példa, amikor a 70. születésnapján az írószövetség szerette volna felköszönteni, de ő visszautasította a gesztust, „előbb kellett volna”. Kép forrása: https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-hianyos-gyonastol-teljes-arulasig-kodolanyi-janos-en-vagyok-1951 
Mayer Emese irodalmi blogja
1989. február 21-én hunyt el Márai Sándor
Márai Sándor halálával véget ért a XX. század. A század gyermeke 89 évesen önkezével vetett véget életének.
A magyar polgári kultúrát képviselte. Író, drámaíró, publicista és költő is volt. A Nyugat második nemzedékének tagja. Publicistaként reagált a polgári élet jelentős eseményeire.
Világjáró volt, többet látott külföldből, mint kortársai, Járt Berlinben, Bécsben, Londonban és Párizsban.
Az 1920-as évektől külföldön élt és dolgozott, majd Budapesten.
1948-ban, a fordulat éve után elhagyta Magyarországot. Élt Svájcban, Olaszországban és az Egyesült Államokban.
Ő volt az első magyar író, aki (Naplójában) használta a bankkártya és a computer szavakat. Halála előtt a XX. századból már a XXI. századra tekintett.
Regényeinek egyedülálló stílusa volt. A harmónia és diszharmónia kettőssége bontakozik ki, a rend és a kaland viszonya.
A rend a családon, a házasságon, a polgári renden keresztül jelenik meg; míg a kaland a magányban, szerelemben, zendülésben, ösztönben és erőszakban bontakozik ki.
Márai ritkán írt klasszikus értelemben vett regényt, inkább kommentár, esszé, napló, operaregény műfajokban alkotott. Fokozatosan csökken a cselekmény jelentősége, a karakterek jellemfejlődése is szakaszosan áll meg.
Műveinek két síkja van, az egyik vékony elem maga a cselekmény, a másik – a jelentősebb – a szereplők személyiség ábrázolása, a hangulatuk és gondolataik írói megjelenése.
Részletek az 1984-1989-es Naplójából:
1988
Február 4.
Két esztendeje halt meg Lola Ebben a két esztendőben teljes magány. Látogatókat majdnem mind lemondtam. Járás, látás egyre nehezebb, olvasáshoz nincs türelmem. A lakás amolyan Tamás bácsi kunyhója. És magányos zárka, életfogytiglan. Étvágy semmi, mindenféle értelemben szigorú böjt...
Március 28.
Esztendő előtt halt meg János. Ennek az „idegennek” halála egyre fájdalmasabb. Lehet, hogy van valami őrület a létezésben.
*
A halál nem probléma. A meghalás igen.
Május 18.
Két éve és öt hónapja tart ez a „magánzárka, életfogytiglan”, nap mint nap. Felkelés déli egy óra, lámpaoltás éjjel három. Napokon át nem borotválkozom, napok telnek el, hogy nem adok ki pénzt semmire. Néha írok egy levelet. Irodalom, könyvolvasás, minden messze. Nem hiányzik senki.
*
Teljesen egyedül élek, tehát nem unatkozom.
*
„Halálfélelem.” Félek, hogy a halál unalmas.
*
- február 15-én egyetlen bejegyzése volt:
Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.
A kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rai_S%C3%A1ndor#/media/F%C3%A1jl:Marai2.jpg
Ady Endre temetése
1919. január 29-én helyezték örök nyugalomra a költő zsenit
A kormány megbízásából a temetést a Vörösmarty-Akadémia rendezte.
A költőt a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, a temetésére több ezres tömeg gyűlt össze. A gyászolók jelentős része a múzeum előtt rekedt, mert már nem engedték be őket.
A szertartás délután két órakor kezdődött az Opera kórus énekével, majd Haypál Benő református lelkész mondott búcsúztató beszédet, amit Kunfi Zsigmond közoktatásügyi miniszter szavai követtek. „A második magyar forradalom Petőfijét kell most elbúcsúztatni. Ady költészete azok közül az értékek közül való, amelyeket át kell menteni az új életbe.”
Ezután Móricz Zsigmond mondott beszédet, melyben prófétának nevezte, mert tizenkét éve már megjósolta a legnagyobb nyugalomi időszakban a közelgő bajt.
Vincze Sándor a szociáldemokraták nevében búcsúztatta.
Babits Mihály a Nyugatot képviselte, „Kolumbus voltál nekünk, és mi úgy néztünk rád, mint Kolumbus hajósai az ő kapitányukra. Vezér, nézz bennünket, a tieid vagyunk, egy részed él bennünk és csírázik. A te halhatatlanságod mi bennünk indul el hosszú útjára.”
Pikler Gyula, az Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetségétől búcsúzott. „Nem a köztünk lobogó tűz kihamvadását látom, hanem mindjárt az örök csillagot az égen.”
Bíró Lajos az összes újságírói intézmény nevében mondott beszédet. „A ravatal előtt, amelyen korunk legnagyobb magyarja pihen, a magyar újságírók nevében hajtom meg fejemet mély alázattal. Ady Endre első hívei, első apostolai, első hittérítői a magyar újságírók voltak… Menj nagy testvérünk, térj vissza a Fényhez, amelynek fia voltál…”
Jászi Oszkár a Társadalomtudományi Társaságot képviselte.
Délután négy óra volt, amikor elindult a Kerepesi-temető felé a menet. Ady Endre díszsírhelyet kapott, a főút mellett, Jókai sírjával szemben. A temetőben még további beszédekkel búcsúztatták a költőóriást.
Kernslock Károly a radikális párt nevében, Adyra, mint a párt egyik alapítójára emlékezett. Schöpflin Aladár a Martinovits-szabadkőmíves páholyt képviselte. A Nemzeti Színháztól Beregi Oszkár jelent meg. Nesztel Balázs a diákok nevében mondott búcsúztató beszédet. A pap zárógondolatai után a Munkás dalárda éneke kíséretében földelték el a koporsót.
(Az megemlékezők sorait Pesti Napló, 1919. január 30. 70. évfolyam, 26. számának 4. oldaláról és a Világ 1919. január 30. 10. évfolyam 26. számának 4. oldaláról idézte a szerző)
Az Új Időkben így emlékeztek meg a költőről: „Azt mondták: forradalmár. Kétségkívül az volt, Dózsa György lanttal a kézben. De így a zseni mindig forradalmár, akár kezdeményezője, akár betetőzője egy fejlődésnek. Az ily forradalom áldott és szent, mert tőle a költészet múltjában az igaz értékek, a fejedelmi nagyságok világa nem lett rommá és hamuvá, ellenben támadt egy új világ s abban új fejedelem: Ady Endre.”
Ady Endre: Temetés
Temetek, gyászom van, lélekölő gyászom,
Temetem elhervadt, boldog ifjuságom,
Amennyi örömet nyújtott hébehóba,
Azt mind belezárom sötét koporsóba...
Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.
Nincs ember szivében oly keserű bánat,
Mint az én szivemben. Elnémítja számat...
Itt rebeg ajkamon az utolsó nóta,
Aki nekem dalolt lenn a koporsóba
Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.
Ki fog majd dalolni boldogságról nékem?
Ki ad majd szárnyakat a göröngyös élten?
Ki ad szent álmokat a rideg valóra?...
Minden kincsem ott van, ott a koporsóba
Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.
Sötét koporsó, bár mindenem elzártad,
Szivem szeretni vágy, ne vidd el e vágyat!
Szeretni vágy szívem minden kis atomja,
Szerelmi vágy nélkül az élet mi volna?
Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.
Temetek. Temetem éltem ifjuságát,
Temetem szívemnek minden édes vágyát.
Oh, de megsiratnám hogyha könnyem volna
Kedves halottaim, ott a koporsóba...
Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.
A fotó megjelent Új Idők 1919 február 9. 25. évfolyam, 6. számának 7. oldalán.
Schöpflin Aladár
Elfelejtett kerek évforduló
Eltelt 2022. úgy, hogy Schöpflin Aladár nem sok embernek jutott eszébe, néhány cikket és egy könyvet leszámítva. 2022. októberében születésének 150. évfordulója volt.
Életpályája:
1908-től belső munkatárs, majd főmunkatárs a Vasárnapi Újságnál. 1909-től a Franklin-társulat lektora, majd irodalmi titkár. A Nyugat1908-as indulásától a Nyugat munkatársa és kritikusa.
Huszadik Század, Szózat, Tükör lapokba cikkeket, bárlátokat, színházi kritikákat írt.
1941-től a megszűnt Nyugat után a Magyar Csillag főszerkesztője, valamint a Baumgarten-alapítvány kurátora.
1948-tól MTA tiszteletbeli tag, 1949-től MTA rendes tag.
1949-benb Kossuth-díjat kapott. (Magyar Irodalmi Lexikon)
Gyulai Pál (magyar irodalomtörténész) után ő az első olyan a magyar irodalmi életben, aki az irodalomkritikát hivatásának választotta.
1898-tól gyakornok a Vasárnapi Újság szerkesztőségében.
„Ember ritkán találta meg a neki való szerepet. Kiegyensúlyozott természete, mely sosem adta át magát szűkkekbű egyoldalúságnak, harmonikus lénye, mely sosem lett rabja divatoknak, kávéházi közleményeknek, párt- vagy klikk-elfogultságnak, jelszavak és elméletek terrorának [sic!], tiszta, világos értelme, mely mindig a teljes igazságot kereste, érzékenysége, mely elég rugalmas volt ahhoz, hogy különböző művészeti törekvéseket befogadjon, erkölcsi megbízhatósága, melynek számára magától értetődő volt a meggyőződéséhez való meg-nem alkuvó hűség, valósággal predesztinálta a kritikus bírói tiszteletére.”
Írásmódja egyszerű, érthető, nem volt modoros. Akkor, amikor a szecesszió és a stílusromantika hódított, ő azzal volt egyedi, hogy nem akart külön egyéniség lenni.
Elzászi német családból származott, egy szlovák faluban töltötte gyermekkorát, a gimnáziumot egy pozsonyi evangélikus líceumban végezte, huszonkétéves korától élt Pesten.
Teljes egészében magáévá tette a magyar kultúrát, de a sajátját is megtartotta, nevét sem változtatta meg.
Amikor Schöpflin elkezdett tevékenyen mozogni az irodalmi életben, a Vasárnapi újság szerkesztőjeként és recenzusaként, akkor a magyar irodalmi élet épp kettéválóban volt. Az egyik tábort merész fiatalok alkották, akik a nyugat felé tekintettek. A másik csoport a népnemzeti iskola, akik a hatalom birtokában meg akarták akadályozni a másik csoport kibontakozását.
Schöpflin a Franklin-társulatnál dolgozott, mely fellegvára volt a konzervatív tábornak. Egyszerre tartozott a konzervatív vonalhoz és érzett rokonszenvet a fiatalok iránt, nem volt egyszerű a helyzete. Hűséges maradt a régi értékeket képviselőkhöz, de a fiatalokat is megértette. (Komlós 1967. 5-9)
Schöpflin Gyula, fia így emlékezik róla:
Írásából kitűnik, hogy apja a Franklin-társulattól nem kapott sok jövedelmet, késő estig dolgozott saját írásokon és fordításokon.
A húszas évek inflációja Aladárt és feleségét is érintette, belefogtak a tőzsdézésbe, kudarcukat az is bizonyította, hogy tőzsdeügynökük öngyilkos lett.
A tőzsdézés után a Baumgartner-alapítványtól kértek segítséget. Ezután javult anyagi helyzetük. Babits 1941-ben bekövetkezett halála után Schöpflint felkérik a Baumgarten-alapítvány kurátorának.
>>„Nem írónak látszott, inkább … nyugalmazott búr ezredesnek, vagy angol őrnagy , aki éppen most meg a gyarmatokról. Egy szikár, napbarnított, keménytartású, sörtehajú, göndör öregúr…”<< (Kolozsvári Grandpierre Emil)
Szinte mindig nyakkendőt viselt, alig sportolt, napi 40 szál cigarettát elszívott, sok feketekávé és kevés alkohol jellemezte szokásait.
Hetven éves koráig nem volt komoly problémája egészségével. Fekete haja megőszült, ráncai mélyebbek lettek.
Fia szerint apja irodalmi munkásságára a sokszínűség volt jellemző. Önálló munkáit tudományos és kritikai művek alkották, valamint szépirodalmi művek, emellett írt tanulmányokat és cikkeket, bírálatokat, ismertterjesztő közleményeket, novellákat, meséket, műfordításokat, színikritikákat.
1943-ban megjelentettek a barátai egy bibliográfiai kötetet, mely körülbelül 3000 címszóból áll, de nem tartalmazott például napisajtós írásokat vagy tárcanovellákat.
Önéletrajza nem jelent meg, nem tartotta fontosnak. (Schöpflin Gy. 1994. 185-203)
Sokat emlegetett egyszerűsége abból fakadt, hogy tisztában volt vele, sok olvasót úgy lehet megtartani, ha egyszerűen fogalmaz, nem cizellál, nem bonyolítja mondanivalóját.
A Vasárnapi Újságnál így tartotta meg a vidéki olvasókat, majd ezt a szokását átvitte a Nyugathoz is.
Az irodalmi alkotásokat nem különállóan kezelte, együtt vizsgálta a korral.
Ady szakította ki a konzervatív szemléletéből, vette rá az új világnézet felé tekintésre.
„A konzervatív kritika oldaláról jött át a haladó kritika képviselői közé, sőt – Ignotus és Osvát Ernő mellett – talán a legnagyobb szerepet játszotta a haladó magyar irodalom megszervezésében is.” (Sós 1964.)
„Ő a megtestesült kritikus, a született elfogulatlanság, a kritikus, akinek a működése teremtés.”
A Nyugat nagy nemzedékei közé sorolták, mikor megemlékeztek kortársai hetvenedik születésnapján.
Munkájáért nem várt elismerést, szerényen meghúzódott a háttérben.
Bírálta a századforduló reformkori alkotóit, illetve előre tekintve figyelte és szólt kortársairól is. (Diarium 1942.)
Schöpflin Aladár saját gondolati az irodalomról:
„Szerintem az irodalom organikus valami, a nemzet életének olyan életjelensége, mint akár a politika vagy a gazdaság s ezért minden irodalmi jelenségnek megvannak, meg kell, hogy legyenek gyökerei valahol a társadalomban, amelynek az irodalom egyik megnyilatkozási formája. Ezeknek gyökereknek a megkeresése nézetem szerint előrevaló [sic!] és fontosabb feladata a kritikának, mint a hibák és erények pontos és terméketlen méricskélése.”
„Másik irányadó szempontom az írói egyéniség és műve közötti kapcsolat felkutatására való törekvés. Megkeresni a mű mögött világító emberi egyéniséget, az író élményeinek viszonyát műveihez, azt a módot, ahogyan ezek az élmények irodalommá válnak -ez talán a legérdekesebb és legizgalmasabb feladat, melyre a kritikus vállalkozik.”
„Az irodalom psychológiai [sic!] gyökerű valami és psychológiai introspekció útján érthető meg.” (Schöpflin A. 1917. 3-5)
Könyvek
Magyar Irodalmi Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965.
Schöpflin Aladár – Válogatott tanulmányok (szerk.: Komlós Aladár). Szépirodalmi Kiadó, Budapest 1967.
Schöpflin Aladár – Egy apolitikus elmélkedései (szerk.: Schöpflin Gyula). Századvég Kiadó, Budapest, 1994.
Schöpflin Aladár: Magyar írók – Irodalmi arcképek és tollrajzok. Nyugat Folyóirat, Budapest, 1917.
Folyóiratok
Sós Endre: Schöpflin Aladár. In.: Jelenkor 1964. VII. évfolyam. 8. szám.
Diarium 1942. XII. évfolyam, 10. szám
Kép forrása:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sch%C3%B6pflin_Alad%C3%A1r#/media/F%C3%A1jl:Sch%C3%B6pflin_Alad%C3%A1r.jpg
Dénes Zsófia
Ki volt ő? - Rövid összefoglaló
Dénes Zsófia 1885. január 14-én született és 1987. január 23-án hunyt el, 102 évet élt.
Író, újságíró, 1981-ben József Attila díjjal tüntették ki.
Ő volt Ady Endre első menyasszonya, barátja és krónikása.
1913. novemberében ismerkedtek meg.
Több Ady Endréről szóló életrajzi írás köthető a nevéhez, például az Élet helyett órák című regény.
1903-ban a Budapesti Tudományegyetemen kezdte irodalmi és művészettörténeti tanulmányait, azonban az egyetemet nem tudta befejezni.
1912-től először a Pesti Napló majd a Világ párizsi munkatársa volt. Írásai festők, színházi emberek életébe engedtek bepillantást.
A világháborúban, mai szóval élve karitatív munkát végzett és a városi állapotokról tudósított.
Szabó Ervin (aki a család barátja volt, Zsófia testvérét is korrepetálta) lévén bekapcsolódott a forradalmi propaganda munkába.
1919-ben a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált. 1925-ben tért haza Magyarországra, írásait napilapokba publikálta.
1937-től az írásnak élt, megírta a visszaemlékezéseit Ady Endréről:
- Élet helyett órák,
- Talán Hellász küldött,
- Akkor a hársak épp szerettek
- Ismeretlen Ady (Ady Lajosné nevében kiadva).
Ezekből a művekből a költőzseni életéből számos olyan részletet tudhattunk meg, melyet más életrajzi regények nem említettek. Azonban rengeteg kritika érte, munkáját a közös baráti társaság tagjai is bírálták, akik úgy gondolták, tisztánlátását a költő iránt érzett szerelme elvakította.
Esszéket, kistárcákat visszaemlékezéseket is írt. Elbeszélései főleg a művészeti élet képviselőiről szól:
- Párizsi körhinta,
- Szivárvány,
- Úgy, ahogy volt,
- Tegnapi újművészek,
- El ne lopd a léniát,
- Szivárvány Pesttől Párizsig,
- Ami százból kimaradt.
Élettörténetét két önéletrajzi regényben olvashatjuk (Egyszeri kaland, Gyalog a baloldalon).
Egy regény is köthető nevéhez, melynek címe Zrínyi Ilona, melyben a történelmi személy életéről olvashatunk, az első házasságától a haláláig.
Szintén az Ady Endre emléke melletti elköteleződést tanúsítja, hogy 1976-ban, a költő 99.születésnapjára díjat alapított, az Ady-jutalmat, „a nagy költő munkásságának kutatásában jeleskedő, életművét legérzékletesebben, legigazabban tolmácsoló irodalomtörténészek, műfordítók és színészek számára.” (Népszava 1976. 11.23.) A jutalmat az írónő saját bevételéből működtette, melyet az általa publikált Ady-irodalom után kapott.
Ady Endre
Élet helyett órák
Énekek éneke így énekellek:
Nem jött el hozzám soha az én mátkám,
Nem jött el hozzám soha, aki kellett,
Időben-siker, pénz, háboru, béke
S egy teljes asszony szive szivem mellett,
Legszebb ágyamban szerelmek nem dultak,
Legjobb köntösim selymei fakultak
S legjobb vágyaim a szivembe fultak.
Nem jött el az én mátkám bár de vártam,
Nyolcvan ágyas-szép, számtalan leányzó,
Hatvan királynő termeit lezártam:
Jön az én mátkám, hátha eljön mégis
És ime, árva Libánus-fa ágyam,
Ezüst, erős oszlopai remegnek,
Gyüretlenek a bársony, puha leplek
S homálya van az arany-mennyezetnek.
Kinek az innye olyan édességes,
Nem jött el az én mátkám s esteleg már,
A messzi csillag miért olyan fényes?
Miért fut el a csillag és a mátka?
A hervadt ajak miért olyan éhes?
Az én mátkám nem jön, hiába várom,
Fussatok nők, termeitek kitárom,
Ha ő nem jött, nem lessz már senki párom.
Játékokat, hogy várjak, várjak, várjak,
Pótlásnak és feledésnek ha kaptam
S eláltatott hőse az akarásnak
Most itt állok akaratlan, dermedtje
Ezer, hazug, játékos mátkaságnak,
Futó csillagok fényüket rám-szórták,
Elkábítottak olcsó mandragórák
S az Élet helyett nem jöttek csak órák.
A költő több versét is Dénes Zsófia ihlette. Az Élet helyett órák című művébe arról ír, hogy Zsófiával egy életet szeretett volna leélni, de csak órák jutottak.
Kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:D%C3%A9nes_Zs%C3%B3fia.jpg